A fotózás varázsa – az első pillanattól kezdve
Tízévesen egy zempléni osztálykirándulásra indultam, nyakamban egy Praktica MTL 5B fényképezőgéppel – a szüleim ajándékaként. Mire hazaértem, nem a mesélés izgatott leginkább, hanem hogy megnézhessem, mit sikerült megőrizni az élményekből. Előhívtam a fekete-fehér fotókat, és ott állt előttem a sárospataki vár – mozdulatlanul, időtlenül. Tudtam, hogy bármi is történjen vele a jövőben, az én képemen örökre az 1988-as állapotában marad. Ez az érzés a mai napig elkísér: minden alkalommal, amikor a gépet a kezembe veszem, újra az a lelkes gyerek leszek, aki először tapasztalta meg a fényképezés varázsát.
Azóta ezt a „várat” töltöm meg eszközökkel, tapasztalatokkal és tudással – mindennel, ami még tökéletesebbé teheti a fotóimon megjelenő világot. Mestereimtől kapott tanácsok máig visszhangoznak bennem. Egyik meghatározó pillanatom egy németországi rendezvényen történt, amikor rácsodálkoztam egy különleges optikára, amelyet addig csak katalógusban láttam. A tulajdonosa egyetlen szó nélkül levette a gépéről, és átnyújtotta nekem: „Próbáld ki nyugodtan!” Az ilyen gesztusok és a szakmabeliektől kapott útmutatások formálták a látásmódomat. Egy másik tanácsot is Németországban kaptam, egy napilap fotósgyakornokaként: „Csinálj mindent csak úgy.” Az évek során egyre világosabbá vált számomra, mit jelent ez: ha a cselekvés önmagáért történik, nem pedig a végeredmény súlya alatt, akkor az ember a legfelszabadultabban és legélvezetesebben végezheti a munkáját.
Bár jól éreztem magam a német lapnál, tudtam, hogy az én helyem itthon van. Sok minden érdekelt, míg végül 2006-ban minden letisztult: ekkor lett az életem része a feleségem, Edina, és ezzel együtt az esküvői fotózás is. Ő nem csupán támogat és segít a munkában, hanem éles szemmel válogatja ki az elkészült képek legjobbjait. Egyetlen apró részlet sem kerüli el a figyelmét – egy félrekunkorodó hajtincs, egy apró fintor vagy egy elcsúszott ruha – ugyanakkor a legőszintébb mosolyokat és mozdulatokat is pontosan kiszúrja. Nemcsak fényképeket készítünk, hanem történeteket mesélünk el – ő pedig azokból a pillanatokból épít fotókönyveket, amelyek örökre megmaradnak.
Folyamatosan fejlesztjük magunkat, részt veszünk szakmai továbbképzéseken, beszélgetünk kollégákkal – de nemcsak tőlük tanulunk. Minden egyes pár, akivel találkozunk, ad valamit, amit magunkkal vihetünk. Vannak, akik idővel barátokká válnak, és később is ránk bízzák életük fontos eseményeinek megörökítését. Mindig emlékeztetem magam, hogy hatalmas ajándék, ha betekintést nyerhetünk egy család intim pillanataiba – és ezt a bizalmat meg kell szolgálnunk. Minden ember más, így a legfontosabb feladatunk az, hogy rájuk hangolódjunk. Megérezzük, mi segít nekik abban, hogy a fotózás alatt is önfeledtek és természetesek maradjanak.
A célunk mindig ugyanaz: amikor a kezükbe veszik a képeket, szívből mondhassák: „Pont ilyet szerettünk volna!” Sőt, ha lehet, még többet adjunk annál, mint amit el tudtak képzelni.
