RÓLAM

Tíz évesen egy zempléni iskolai kirándulásra már a szüleimtől kapott kinccsel, egy Praktica MTL 5B fényképezőgéppel indultam. Hazaérve az élménymesélésre „nem volt időm”. Mihamarabb tudni akartam mit sikerült megőrizni belőlük. Előhívtam a fekete-fehér képeket. Ott magasodott előttem a papíron a sárospataki vár. Múlhatatlanul. Történhetett vele bármi ezután, az én képemen ott állt sziklaszilárdan az 1988-as állapotában. Az érzés a fotózásért rajongó gyermekké tesz ma is, minden egyes alkalommal, amikor a nyakamba akasztom a gépet.
Azóta a „váram szobáit” töltögetem eszközökkel, élményekkel, tudással. Mindennel, ami tökéletesítheti a szenvedélyem fotópapíron megjelenő végeredményét. Szakmabeli, s azon kívüli mestereim egy-egy útravalója mai napig a fülemben csengenek. Bevésődött elmémbe például egy eset, amikor Németországban egy rendezvény sűrűjében megbámultam egy optikát, amelyet azelőtt csak katalógusban láttam. Gazdája néhány szó után lepattintotta gépéről, és nyújtotta, hogy bátran próbáljam ki. „Csinálj mindent csak úgy.” – ez is egy a jó tanácsok közül, amelyek kísérnek. Ezt az útravalót szintén Németországban, már egy napilap fotósgyakornokaként kaptam 2000-ben. Mára egyre kristályosabb, hogy mit jelent. Annyit, hogy a cselekedetért magáért érdemes bármit tenni. A cél terhétől megfosztva végzi az ember a legfelszabadultabban a teendőjét, így élvezetes a munka, maximális a teljesítmény. Nem nehéz megfogadnom.

Jól éreztem magam a német napilapnál, de nekem itthon volt dolgom.
Rengeteg minden érdekelt, aztán 2006-ban letisztult az utam. Ekkor vált életem részévé a feleségem, közös mindennapjainké pedig az esküvői fotózás. Edina pótolhatatlan munkát végez. Azon túl, hogy biztat, támogat, és besegít a fényképezésekkor, jó szemmel válogat az elkészült fotográfiák között is. Kiszúr félrekunkorodó hajtincset, rezzenésnyi fintort, fölgyűrődött ruhaneműt, és ugyanígy a legőszintébb mosolyt, mozdulatot. Edina nem csak fényképeket készít, több száz kép legjavából ő szerkeszti fotókönyveket.
Ahogy korábban írtam, igyekszünk minél több továbbképzésen részt venni, sokat beszélgetni szakmabeliekkel, de nem csak tőlük tanulok, tanulunk. Minden egyes pártól, minden találkozás alkalmával kapunk valamit, amit érdemes továbbvinni. Némelyikük a barátunkká vált; vannak, akik később más családi esemény megörökítését is ránk bízzák. Sosem akarom elfeledni, hogy ajándék, ha ajtót nyitnak nekünk egy intim családi rítusra, s alaposan meg szeretnénk szolgálni a belépést. Minden ember más, a legfontosabb feladatunk a találkozáskor, hogy rájuk hangolódjunk. Megérezzük, hogy mitől tudnak felszabadultan viselkedni, egymásra figyelni majd a fotózás közben is. Keressük a módját, hogy a kézbe kapott fotók láttán szívből mondhassák: pont ilyet szerettünk volna! S az sem baj, ha kicsit többet adhatunk, mint, amit elképzelni tudtak…

Egy ilyen alkalom válasz a „hogyan zajlik egy fotózás” és a „rólam nem lehet jó képet csinálni” kételyekre. Az igazán jó esküvői- és a felszabadult, őszinte kreatívképek fundamentuma. Első randi. A hétköznapi éneteket, külsőtöket hozzátok el a szívetekhez közel álló, közösen megbeszélt helyszínre és egymásra figyeltek. Mi pedig igyekszünk megörökíteni, azt az érzelmet, amiért úgy döntöttetek nincs a világon más, akivel szívesebben élnétek le az életeteket. Falbontogatás ez a 1-2 órás fotózás, mely után tudhatjuk, mi a fontos nektek, mire fordítsak különös figyelmet például az esküvőn, mit szeretnétek végeredményként látni. 

A levegőt szeretnénk fotózni. A találkozni kívánó ajkak közötti utolsó milliméternyi résbe szorultat. A felugráskor a láb alatt lévőt. Azt, ami a szemből kizúdult érzelmek nyomait felszárítja. Ami kitölti a mosolygödröt; magasba libbenti a fátylat, libabőrösre simogat két kulcsolódó kezet. Ami nagy nevetés után kiárad a nyitott szájból. Mindent meg akarunk mutatni, ami egymáshoz vonz titeket, úgy, hogy a kettőtök titka mégis kideríthetetlenül álljon a képen, folytonos fürkészésre sarkallva a nézőt. Az esküvőtökön az a célunk, hogy észrevehetetlenek maradjunk, de mindenhol jelen legyünk, épp, mint a levegő. A kreatív fotózáson az, hogy elfelejtsétek a kezünkben lévő kamerát. Fontos a helyszínválasztás. Lehet egy bevásárlóközpont teteje, romos épület, egy tó közepi talpalatnyi szikla, vagy akár egy kávézóban. A lényeg, hogy érezzétek magatokénak, legyetek otthon benne. A fotózás így lesz könnyed, és olyan természetes, mint a levegő.

Nincs színesebb kép a fekete-fehérnél. Nincs tartalmasabb emlékkönyv az emberi arcnál. A portréfotózás az egyik legkedvesebb műfajom. A tekintetbe, a mimikába, egyetlen ráncba annyi történet van írva, amely több évnyi ismeretség, átbeszélgetett órák alatt sem derülhetne ki. A néma arcképek csodája, hogy a néző saját élményei, benső hangjai, szűrői alapján bírhatják szóra azokat, így minden egyes portréra bámulva a saját szemünkbe nézhetünk.

AJÁNLATKÉRÉS

BLOG
Attila Janics Photography
ELISMERÉS